Barista

A barista egy olyan személy, aki főként espresszó és más kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik. A baristák a tudásukat tanfolyamok vagy gyakorlatok során szerzik meg, és folyamatosan tapasztalatokat gyűjtenek. Ismereteik közé tartozik a kávékészítés teljes folyamata, gyakorlatilag a szüreteléstől kezdve tisztában kell lenniük a lépésekkel. Ismerik a kávénövényt és annak fajtáit, annak szüretelést, tárolását, pörkölésének módjait és folyamatát, a darálás módszertanát, a kávé megfelelő tömörítését, az elkészítésnél elengedhetetlen anyagok fizikai jellemzőit. Emellett képesnek kell lenniük a vendég ízlését, ízvilágát figyelembe véve, a megfelelő kávét ajánlani és azt elkészíteni, majd pedig felszolgálni az ügyfeleknek. A barista szó olasz eredetű, eredetileg „bárpulti felszolgálót” jelentett, akinek az volt a feladata, hogy elkészítse a kávét, de még a hideg (alkoholos) italfelszolgálás is az ő hatáskörébe tartozott. Magyarországon már több száz évvel ezelőtt is létezett a kávépintér fogalma, és a 18. században Budapestet, mint a „kávéházak városát” is emlegették, ám ekkor még a barista munkához elengedhetetlen volt egy hosszú évekig tartó gyakorlat elvégzése.

Gastro magazin

2 Gastro magazin cikk

François Adamski

François Adamski is the Corporate Chef of Air France. His mission was to promote the company's culinary identity and encourage the sharing of know-how.

chef, 2024.02.08.

Gear.svg